udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
44
találat
lapozás: 1-30 | 31-44
Névmutató:
Karinthy Frigyes
2000. április 21.
Váta Loránd fiatal sepsiszentgyörgyi színművész egyéni előadóestje sikeres volt ápr. 18-án, Magyarország bukaresti kulturális központjában, bevonta a közönséget is a megtisztító erejű időutazásba. Szilágyi Zsolt fiatal sepsiszentgyörgyi zongoraművész kísérte a műsort aláfestő, erősítő zenével. Váta Loránd megidézte a letűnt kort, a Juhász Gyulától Karinthy Frigyesig húzódó ívet követve. Saját maga állította össze estje anyagát. Váta Loránd a sepsiszentgyörgyi újhullámos színészgeneráció egyik vezéregyénisége. /Szonda Szabolcs: "Azt fogalmazom meg, hogy van egy kor, amikor szép volt a világ" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./2000. május 19.
Néhány nap alatt két Szép magyar beszéd verseny volt, az egyik Szegeden zajlott le (28. országos döntő), a másik Kolozsvárott (V. országos döntő), az utóbbi Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny elnevezéssel. Szegeden 54 diák jelentkezett az országos versenyre. Kolozsvárott kb. 20 versenyző volt. Jancsó Miklóst, aki tanárként mindkét versenyen részt vett, felkavarták a választott szövegek. Szegeden Karinthy Frigyes, Örkény István, Bodor Ádám, aztán megint Karinthy. A választott szövegek jelképértékűek lettek: életigenlés, mosolygás és nevettetés, felszabadultság. A kolozsvári versenyzők választott szövegei másfajták voltak /Márai: Halotti beszéd, Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben, Hervay Gizella verse, Kosztolányi: Akarsz-e játszótársam lenni?, Radnóti, majd Biró János és Biró Kata balladája, Reményik Sándor és újra Áprily/. Ennyi fájdalom, ennyi szenvedés csokorba szedve - megrázó volt. Mélyről jöttek a szövegek, nagyon a lélek mélyéről. Ezek a gyerekek a szívüket is beleadták az előadásba. /Jancsó Miklós: A szép magyar beszéd versenye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./2004. november 16.
Nov. 14-én Borosjenőn Pávai Gyula rendezésében az aradi Kölcsey Színpad fiataljai szavaltak, majd előadták Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című művét. Ezután Barna Tibor helyi RMDSZ-elnök bemutatta Király András képviselő-, valamint Bölöni György szenátorjelöltet. Király András dicséretesnek ítélte a borosjenői magyarságnak a helyhatósági választások alkalmával tanúsított összefogását, melynek eredményeként városi tanácsost küldhetett az önkormányzatba. Szó esett a hagyományos borosjenői Horváth Béla-szavalóverseny népszerűségéről is. Borosjenőn az anyanyelvű elemi beindítása még várat magára, a fakultatív magyar nyelvű oktatás Szotír Gábor jóvoltából már zökkenőmentes. /(Balta): Borosjenőn továbbra is együtt. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 16./2005. március 25.
A szeptemberben 95. életévét töltő Faludy György írót üdvözölhette március 24-én Aradon a közönség a Jelen Házban. A találkozóra Böszörményi Zoltán házigazda, Márkus Barbarossa János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és Balázs Imre József irodalomtörténész mellett eljött Anavi Ádám temesvári költő is, akinek 96. születésnapját februárban ünnepelték. A közel egy évszázadot át- és megélt Faludy mind az öt kontinensen megfordult, találkozott Einsteinnel unokatestvére, Szilárd Leó Nobel-díjas fizikus révén, együtt sörözött Karinthy Frigyessel, barátja volt Kassák Lajosnak és Márai Sándornak, sőt Picassóval is megismerkedett. Faludy a recski kényszermunkatábor borzalmairól is beszélt. 1941-ben érkezett Amerikába, másodszorra 1989-ben tért haza. Balázs Imre József, a Korunk szerkesztője ajándékkal lepte meg a költőt: a Korunkban 1930–40. között közölt Faludy-verseket és -fordításokat lefénymásolta és 64 oldalas kötet formájában átnyújtotta. /(nagyálmos): A Mester Aradon, először. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./2005. április 15.
Aradon április 13-án a Kölcsey Színpad a minorita kultúrház nagytermében három darab bemutató előadását tartotta. Balassi Bálint Szép magyar komédia, Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája és a Tabarin kincset talál (de Lukács is) című vásári komédia újabb, ötödik mozzanata szerepelt a műsorban. A darabokat Pávai Gyula rendezte. /(Kiss): A Kölcsey Színpad sikeres bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./2005. szeptember 24.
Etéden ünneplésre sereglett össze a falu – egy román költőt és műfordítót ünnepeltek, a tíz éve elhunyt, Gelu Pateanut. Akik a nevét ismerik, azok nem csodálkoznak azon, hogy Székelyföld közepén egy színmagyar falu egy román költőt ünnepel. Merthogy „Gyalu”, ahogy magyar barátai, jó ismerősei hívták, a nyolcvanas évek elején Etéden talált otthonra. És itt élt, alkotott, mindaddig, amíg 1990-ben, a marosvásárhelyi „fekete március” utáni időkben, a magyarok melletti nyilatkozatai miatt, életveszélyesen meg nem fenyegették, s kénytelen volt elhagyni a vendéglátó székely falut, a számára egyszerre idegenné lett országot. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem román tanszékén volt előadó. Pateanu 1955 óta szerepelt magyar vers- és főleg prózafordításokkal a román irodalmi sajtóban, az ő tolmácsolásában megjelent kötetek száma sem kevés: a névsor Bartalis Jánostól Veress Zoltánig terjed. Anyanyelvi szinten beszélt magyarul. Beleérző készségéből tellett a Törökországi levelek székely nyelvjárási ízekkel dúsított, veretes prózájának és Karinthy Frigyes nyelvi sziporkáinak, a Németh Lászlótól fordított Iszony és Tamási Áron egyszerre székely népi és szürrealista stílusának maradéktalan visszaadására. Etéden születtek legnagyobb részt azok a magyar versei is, amelyek – már csak halála után – Levelek a Fekete Madonnához címmel jelentek meg, 1997-ben. /Dávid Gyula: A mű marad. Gelu Pateanu etédi ünnepére. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2006. január 17.
Megannyi színházi bemutató után egy másfajta premierhez érkezett Mátray László, a Csiky Gergely Állami Színház /Temesvár/ művésze, kezdte első kötetének méltatását Koczka György, a Temesvári Rádió Magyar Szerkesztőségének munkatársa január 15-én, a Séta saját séróm körül /Marineasa Kiadó, Temesvár/ című naplóregény bemutatóján. Mátray László színművész agyműtétjéről írt könyvet. Derűvel átitatott történet ez az orvos és betege kapcsolatáról. A Karinthy Frigyeséhez kísértetiesen hasonló címadás nemcsak az író iránti rajongásnak az eredménye, hanem annak is, hogy a kórházi kezelés idején folyton az Utazás a koponyám körül járt a fejében. /Pataky Lehel Zsolt: Mátray László színművész írói debütálása. Naplóregény az agyműtétről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 17./2006. augusztus 24.
Jó ezeréves múltunkról szólt a felvidéki költő dala Varga Csaba gitárművész előadásában Déván, a zárdatemplomban. A történelmi múltat ezúttal a barokk zene és tánc, a népdal és irodalmunk nagyjainak írásaival keltették életre a Szent Ferenc Alapítvány diákjai, munkatársai. Mozgalmas előadás idézte fel népünk 1100 éves Kárpát-medencei történelmét, a honfoglalást, a nemzeti ébredést, a szabadságharcot és Trianont. Karinthy Frigyes kevésbé ismert szavai hangzottak el: „Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” A nyelv, a hit, a közös kultúra mindenféle határ ellenére összeköt bennünket felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, anyaországi magyarokat és erős, életképes nemzedék nő fel újra – erről szól a Szent Ferenc Alapítvány és számos nagyszerű egyházi és civilkezdeményezés Hunyad megyében, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében. Ehhez az építőmunkához kérték Isten áldását a dévai zárdaudvaron. /Gáspár-Barra Réka: Ezerszáz éve ide köt a szó. A Szent Ferenc Alapítvány diákjai barokk tánccal, népdallal idézték a múltat. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./2007. január 25.
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai Karinthy Frigyes híres paródiáját, Az emberke tragédiáját adták elő. A rendező, egy XI. osztályos diáklány, Kardos Kinga. Lényegében felújításról van szó, mert két éve már játszották Az emberke tragédiáját. A jövőben folytatják a Karinthy bemutatókat, Nagy Gyula tanár irányításával már készül a Visszakérem az iskolapénzt paródia. /Sike Lajos: Emberke tragédiája Szatmáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./2007. január 25.
Január 23-án Szatmárnémetiben, a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében telt ház előtt vetítették le a budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiumának előadásában Madách Imre Az ember tragédiájának keresztmetszetét. A vetítés után a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjaiból összeállt csoport mutatta be Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája című paródiáját. /Magyar Kultúra Hete a Merk Mihály-teremben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 25./2007. május 18.
A hét végén tartott uzoni iskolanapon a diákok rövid hagyományőrző műsorát kiállítások sorozata követte, melyek a helyi hagyományokat mutatták be. A hatodikos tanulók előadták Karinthy Frigyes Röhög az egész osztály című jelenetét, a kisiskolások kézimunkáikat állították ki. A jelen levők megtekinthették Szabó Imre amatőr festőművész és Szalad Sándor amatőr faragóművész munkáit, valamint a helyi pedagógusok által Beke György író emlékére készített tárlatot. /(vop): Iskolanap Uzonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 18./2007. június 26.
Karinthy Frigyes születésének 120. évfordulója előtt tisztelgett a Csiky Gergely Társulat idei tizedik bemutatójával, az Így írok én című kabaréműsorral. Karinthy paródiáiból, kabaré-jeleneteiből, humoreszkjeiből, költeményeiből Mátray László állított össze kabaréműsort, Valkay Ferenc koreográfiájával, Szász Enikő rendezésében. /Pataki Zoltán: Karinthy kabaréja. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./2008. augusztus 4.
12. ODFIE Színjátszó-találkozót tartottak a hétvégén. Kilenc csapat versenyzett a hét végén az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) színjátszó-találkozóján Nyárádszentmártonban és Csíkfalván. Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő ODFIE rendezvényének szervezésében egykori színjátszók is tevékenykednek. Sándor Krisztina, az ODFIE főtitkára 1997-ben a homoródalmási csapat tagjaként érkezett a legelső találkozóra, ahonnan Rejtő-előadásukkal első díjat vihettek haza. A több mint kétszáz fellépőt és érdeklődőt fogadó rendezvény fődíját Karinthy Frigyes Tanár úr, kérem című regényéből készült produkciójukkal az alsófelsőszentmihályi csapat nyerte el, és felléphetnek az augusztus 2–9. között Nagyváradon zajló Kárpát-medencei Nyári Egyetemen is. A rendezvény idején megalakult az UART erdélyi fiókja, az Erdélyi Unitárius Alkotók Társasága. Az alapító okiratot Farkas Wellmann Endre költő és az ODFIE vezetősége, Szabó László és Rácz Norbert is aláírták /Bauer dobogós lett. 12. ODFIE Színjátszó-találkozót tartottak a hétvégén. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./2010. november 13.
Szöveg és rajz összjátékával
A karcolat és a humoreszk műfajainak legkiválóbb magyar művelőit követte munkáiban. Karinthy Frigyes, Tomcsa Sándor, Bajor Andor groteszk világának ismerői megsejthetnek valamit abból is, milyen szövegekkel találkozik az olvasó e kötetben, és miért válhatott számára az állandó szótársítás: "írta és rajzolta Balázs Imre".
Balázs Imre 1926. február 15-én született Székelyudvarhelyen, és ott is hunyt el 2003. szeptember 24- én. Szülővárosában tanult, majd 1972-ben magántanulóként román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi tanárképző főiskolán. A háború idején, 1944-ben leventeként menekülnie kell, francia fogságba esik, és csak 1946-ban kerül haza. Ettől a kis "kitérőtől" eltekintve életét – akárcsak irodalmi elődje és példaképe, Tomcsa Sándor – szülővárosában élte le. 1986-os nyugdíjba vonulásáig volt gimnáziumi titkár, néptanácsi vezető technikus, tisztviselő, főgépészeti osztályvezető, tervosztályvezető a készruhagyárban, s közben kultúrcsoportokat szervezett és irányított, irodalmi összeállítást tanított, s talán nem mellesleg: karikatúrákat és humoreszkeket írt és közölt, első karcolata 1964-ben jelent meg az Igaz Szóban. Szerepel a Marosvásárhelyen 1968-ban kiadott antológiában (Megtalált világ), cikkeit, riportjait a csíkszeredai Hargita és a vásárhelyi Vörös Zászló napilapok közlik nagyobb rendszerességgel.
Az "írta és rajzolta" jellegzetes műfajának továbbéltetője így vall elődjéről, Tomcsa Sándorról: "Úgy hozzátartozott a város képéhez, akár a Nagy- Küküllő. Köztünk élt, köztünk vizsgálódott, köztünk alkotott. Szarkalábaktól körülvett szeme a gunyorosan csillogó szemüveg mögül mindent észrevett. Nem kerülte el figyelmét a téli estéken fagyoskodó koldusasszony, sem a saját zsírjában fulladozó nagykereskedő. A mindennapi gondokkal küszködő kistisztviselő lelkivilágát éppúgy ismerte, mint a bevásárlását végző iparosné gondolkodását. Ösztövér alakja hol itt, hol ott tűnt fel. Nem mondta senkinek, mit keres, mit akar. Hosszú sétái alatt gyűjtötte a témát, találta meg az ötletet, vette észre a fonákságokat. Tehetségének éppen ez a fokmérője: meglátta azt, ami mellett ezrek sétáltak el gyanútlanul."
Ez a frappáns jellemzés érvényes arra is, aki megfogalmazta. Aki ismerte Balázs Imrét, tudhatja: ő maga is csendes, szófukar, szemlélődő természet volt. A kis kötet szerkesztője, utószavának írója, Balázs Imre József huszonöt írást választott ki, a hozzájuk kapcsolódó rajzokkal. "A szerző unokaöccseként, jó ismerőjeként személye iránti elfogultságom tagadhatatlan – írja. – Mégis azt remélem, hogy a könyv megjelenése, amellett, hogy méltóképpen állít emléket neki, egy műfaj és egy szerzőtípus (talán ideiglenes) eltűnésére hívja fel a figyelmet: azon tárca- és humoreszkírókra, akik rajzaikkal egészítették ki műveik hatását, szöveg és rajz összjátékával alakítva ki saját, jellegzetes alkotói világukat." (Balázs Imre. Bocsánatot kérek! Karcolatok, humoreszkek. Szerkesztette és az utószót írta Balázs Imre József. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2010)
(bölöni) Népújság (Marosvásárhely)2012. október 3.
Nemzeti Könyvtár: Tormay Cécile műve az első kötet
Bethlen István és Esterházy János is szobrot kap, közteret is neveznek el róluk
Megjelent a Nemzeti Könyvtár első hét kötete, a legelső Tormay Cécile családregénye, A régi ház. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze. A program felelőse Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.
Köztereket újítanak fel és neveznek el a magyar történelem öt jeles alakja tiszteletére, a polgári kormány kezdeményezésére. Tiszteletükre televíziós műsorokat készít a közmédia, konferenciákat rendeznek, szobrokat emelnek, Trianon tanúinak tollából, életéről szóló könyvek is megjelennek a Nemzeti Könyvtár sorozatában, amelynek első hét kötete október 3-án látott napvilágot.− A Nemzeti Könyvtár a centrális politikai erőtér ajánlásával jelenik meg, 2013 karácsonyáig huszonnégy kötetben, könyvcsomagokban – mondta el parlamenti sajtótájékoztatón az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott, Kerényi Imre
A könyvcsomagok a szoboravatások idején jelennek meg. Tormay Cécile író, Esterházy János és Bethlen István politikus, Kós Károly és Bánffy Miklós polihisztor kap szobrot. Igaz, a kormány szándékát a Nemzeti Értékvédő Egyesület megelőzte: Tormay Cécile szobrát (R. Törley Mária alkotását) március 31-én avatták fel a Szent Rókus Kórház előtti parkban. Kerényi Imre hangsúlyozta: a Nemzeti Könyvtár köteteit a magyarság és a haza szeretete köti össze, kultuszkönyvtár, amelynek kánonja nem támad senkit, más irodalmi kánonokat sem.
Az alaptörvény népszerűsítéséért is felelős miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: Trianon tragédiája a múlt században kétféle reakciót váltott ki: kétségbeesést, vagy cselekvést. A kezdeményezés azokat állítja előtérbe – azokat a hősöket választották ki –, akik „nem csak lírai költeményeket írtak, hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".
Tematikus kultuszkönyvtár
A Nemzeti Könyvtár hét tematikába rendszerezi a könyveit: magyar írókat, hősöket, tájakat, meséket, ízeket, ritkaságokat és ünnepeket mutat be. E tematika alapján jelent most meg Tormay Cécile családregénye, A régi ház, amelyet tizenhét nyelvre fordítottak le, s amely esélyes volt az irodalmi Nobel-díjra is. (Kerényi Imre megnyugtatta az aggódó ellenzéki újságírókat: az írónő politikai szempontból vitatott műve, a Bujdosó könyv nem lesz a sorozat része.)
Most napvilágot látott Jókai Mór Benyovszky Móric élete című műve, Dornyai Béla és Vigyázó János régóta megjelenésre váró szép könyve, a Balaton környéke és részletes kalauza. Megjelent Gundel Károly és Gundel Imre tollából A vendéglátás művészete, valamint a Gasztronómiáról és Gundelekről, Herman Ottó polihisztor könyve, A madarak hasznáról és káráról, A csudaszarvas P. Ábrahám Ernőtől, továbbá Szigethy Gábor író szerkesztésében az Október 23. című kötet, amely a forradalom tiszteletére született irodalmi alkotásokból, korabeli dokumentumokból válogat.
Nem nyerészkedik az állam
Bencsik Gábor, Kerényi Imre és Szigethy Gábor szerkesztője a Nemzeti Könyvtár első huszonnégy kötetének, amelyek között lesz Karinthy Frigyes, Kós Károly, Móricz Zsigmond és Bánffy Miklós több műve is. (Ha lesznek további huszonnégyes könyvcsomagok, azok összeállításához Kerényi Imre értelmiségieket, akár ellenzéki érzelműeket is szeretne felkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.)
A kultuszkönyvtár az állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó gondozásában lát napvilágot, egy-egy könyv tízezer példányban jelenik meg. Egy-egy mű mintegy ötezer tiszteletpéldánya kerül közkönyvtárakhoz, a középiskolai könyvtárakhoz és igazgatókhoz, a nagyobb települések polgármestereihez. A könyvekről a Nemzeti Könyvtár újonnan indult honlapján lehet további információkat találni. A könyvek ára 2500 forint.
Kerényi Imre arra az újságírói felvetésre, hogy az állam a Nemzeti Könyvtár megjelentetésével beavatkozik a könyvpiaci folyamatokba („ez mennyibe kerül az adófizetőknek” típusú kérdésekre) hangsúlyozta: a könyvsorozattal nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet sem szán neki: szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Ha a kötetek zömét megvásárolják, a Nemzeti Könyvtár programja nullszaldós lehet.
Bethlen István tér is lesz
Elhangzott az is: október 8-án emlékeznek meg Tormay Cécile születésének 137. évfordulójáról, e napon avatják fel a Józsefvárosi Önkormányzat és a kormány támogatásával felújított lakóházának homlokzatát a Kőfaragó utcában. Október 5-én a Magyar Művészeti Akadémia rendez konferenciát az írónő tiszteletére, 6-án és 7-én az MTVA jóvoltából a közszolgálati televízió több műsorral emlékezik. Esterházy János szobrát, Nagy János alkotását 2013 márciusában Budapesten, a Gesztenyéskertben, gróf Bethlen István szobrát – amely meghívásos pályázatra születik – jövő év októberében a budai Várban avatják. Kós Károly tiszteletére Melocco Miklós a Városmajorba, Bánffy Miklósról Párkányi Raab Péter Sopronba készít szobrot – mindkét alkotást 2013 decemberében avatják. A történelem jeleseiről jellemzően a szobrok környékén neveznek el majd teret.
Tölgyesi Gábor
MNO,2013. október 28.
Visszavenni Erdélyt
György Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről szervezett vitát a budapesti zsidó közösségi otthonban, a Bálint Házban a Mérei Ferenc Szakkolégium. Társadalomkutatók, újságírók vitatkozhattak a szerzővel a Trianon-trauma értelmezéseiről, az Erdélyről szóló mítoszok természetéről. Parászka Boróka tudósítása.
A budapesti kerekasztal beszélgetésen felszólalt Bárdi Nándor, Feischmidt Margit, Papp Z. Attila, Szerbhorváth György, Szilágyi Gáll Mihály valamint e tudósítás szerzője is. György Péter elsősorban irodalmi szövegeken, különböző életműveken, a szimbolikus terek értelmezésén keresztül keresi a választ ebben a kötetben arra, hogyan alakult az elmúlt évszázadban az Erdélyről való beszéd a magyar kultúrában. Karinthy Frigyestől Szilágyi Domokosig, Szabédi Lászlóig, Bretter Györgyig több életmű is egymás mellé rendelődik. Miféle kontextus jön így létre, és mire elég ezeknek az értelmezése? Megrajzolható-e ily módon az Erdély-képek, ideológiák története? Erről szólt az éles hangú vita, amelynek fontosabb szempontjait összegezzük. Papp Z. Attila kisebbségkutatóként úgy vélte, ez egy rendkívül gazdag könyv, rengeteg információ van benne azok számára is, akik nem Erdélyből származnak. Az azonban nem eldönthető – hangsúlyozta a kritikus, hogy kiknek szól ez a mű? Erdélyből nézve ugyanis – figyelmeztetett Papp Z. Attila – kevésnek tűnik. Az sem egyértelmű, hogy az irodalmi szövegeken keresztül megragadott Erdély „milyen Erdély”, és az az erdélyiség, amely a jelzett módon kibontakozik, kinek a valódi problémája, ha probléma? „Erdély nem az erdélyieknek gond, a csonka magyaroknak lehet kihívás, hogy mit jelent ez a térség. A kilencvenes években kerültem Magyarországra, és itt lettem valójában erdélyi, itt húzták rám a skatulyát” – magyarázta saját szempontjait a felszólaló, aki a módszertani kérdésekre kitérve elmondta: ismerve György Péter munkásságát, nem meglepő, hogy különböző irodalmi műveken keresztül próbál különböző történelmi korszakokat megérteni. De – vélekedett Papp Z. Attila – miközben a szerző mítoszt akar helyretenni, dekonstruálni, valójában újabb mítoszt teremt. Azt a mítoszt, hogy Erdéllyel nehéz foglalkozni, és ezt a probléma-összest, amelyet ez a térség, valamint az erről a térségről való beszéd, az erre való hivatkozás jelent – Magyarországon nem is lehet megérteni. „György Péter maga is mitizált gondolkodást folytat” – hangzott el a Bálint házban, ennek a kötetnek a problémája pedig az, hogy megkerüli a társadalomtudományos gondolkodást. Azt a gondolkodást – tette hozzá a társadalomkutató – amely a kilencvenes évek óta virágzik, de már a korábbi évtizedekben is működött. „Nincs jelen sem a néprajzi, sem a demográfiai, antropológiai ismeretek tömkelege, vagy csak egy-két utalás bukkan fel, hiányolom a nemzetközi szakirodalmat is, mert nem csak magyarul írtak Erdélyről” – figyelmeztetett az első felszólaló.
Inkább szól Magyarországról Szerbhorváth György szociológus is személyes szempontok felől közelített, mint olyasvalaki, aki 1992-ben költözött először Magyarországra a Vajdaságból. „Ez a kérdéskör, amit ez a könyv érint, olyan gitt, amit én is azóta rágok” – fogalmazott Szerbhorváth, aki szerint a kötet helyenként provokatív és problémaérzékeny. Ezzel együtt több szempontból „felháborítónak” nevezte György Péter munkájának több elemét. Például azt, hogy (Selyem Zsuzsa 9 kiló. Történet a 119. zsoltárra című művét idézve és arra hivatkozva) elmarasztalóan ír a Magyarországon tovább tanuló, az ország határain kívülről érkező diákok ellátásáról. Szerbhorváth emlékeztetett: a külföldről érkező diákok fogadtatása nem volt egyértelműen és egyöntetűen rossz, ő maga vajdaságiként kiemelt ellátásban, zavarba ejtő figyelembe részesült. „Az a gyanúm, hogy egyes határon túli írók a kelleténél is jobban traumatizálják magukat, mert ha ez nem így lenne, nem lenne miről írjanak. Trianon óta fel-fel bukkan, hogy a centrum nem tud mit kezdeni a perifériáról, Erdélyből Magyarországra érkező diákokkal. Én, vajdaságiakként éreztem a szolidaritást” – emlékezett vissza György Péter második kritikusa, aki azt is sérelmezte, hogy bizonyos életműveket – például a Gion Nándor életművét leegyszerűsítően, vagy tendenciózusan kezeli a Kolozsvári állatkert szerzője. „Gion Nándor jó tollú író volt, de nem az eszéről, hanem a karrierjéről volt híres. A hatvanas években ösztöndíjjal Magyarországra került, zsidózott egy sort, aztán visszament Vajdaságba. Írt egy bődületesen rossz naplókönyvet, és aztán kilencvenes években is belement olyasmikbe, amelyeket másképpen nem lehetett leírni, mint úgy, hogy etnikai sztereotípiákat alkalmazott, például cigányozott. Aztán megint Magyarországra érkezett és eljátszotta az áldozatot. Ezek a részek nekem nem tetszenek, mert ezt differenciáltabban is meg lehetett írni” – hangzott el a Bálint-házban. Bárdi Nándor történészként úgy vélte, ez a könyv több mint egy szöveg, a kötet nem más, mint György Péter érvényességkeresése. Mindaz, ami ebben a nagyon vitatott könyvben szerepel, a hozzászóló szerint sokkal inkább szól Magyarországról, szól a budapesti kulturális odafigyelés hiányáról, és a nemzetiesítési folyamatokról. „A magam fajta szakértőnek csapdahelyzete van. Felállhatnék és elmondhatnám egy 26 oldalas hibajegyzékben, hogy mi a baj ezzel a könyvvel. Összevethetném ezt a munkát T. Szabó Levente egyetemtörténeti és ideológiatörténeti írásaival, vagy Szilágyi N. Sándor ember–világ előadásaival. És kiderülne, hogy Péter egy provinciális csávó, miközben egy budapesti véleményvezérről van szó. Ez mégis egy fontos könyv, Németh László romániai útinaplójához hasonlítanám” – összegezte a kutató, aki az esszékötet javára írta a hihetetlenül széles kontextualizalizációt. „Ha erdélyi véleményeket hallok, akkor azok a következők: olyan szövegekről tesz említést ez a könyv, amelyekkel én még nem találkoztam, a második azt hogy »nem bírtam elolvasni«, a harmadik az, hogy »földhöz csaptam«” – mesélte saját tapasztalatait Bárdi, aki Papp Z. Attilához hasonlóan a „nagyon fejlett” szakirodalom, a vonatkozó román és a nemzetközi tanulmányok, kutatások használatát kérte számon György Péteren. Az éles szakmai kritika elismeréssel is kiegészült. „Azért fontos ez a könyv, mert egy véleményvezér trauma-listázásáról szól, szemben a hiszterizálással, amelynek a kialakításában, a kilencvenes években ő maga (ti. György Péter) is részt vesz. Tehát ebben a könyvben ő maga is önmaga ellen küzd” – vélekedett a hozzászóló, aki úgy vélte, mindezzel együtt „a szakmai hierarchiában” a legfontosabb teljesítmény ebben a témában Trencsényi Balázs A nép lelke című munkája, valamint a többszerzős, Feischmidt Margit által is jegyzett Kolozsvár kötet megjelenése. (Bárdi Nándor a Liana Grancea, Jon Fox, Rogers Brubaker és Feischmidt Margit által közösen szerkesztett Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban című kötetre utal.)
Mitikus vagy alulinformált kapcsolat Feischmidt Margit kulturális antropológus ehhez kapcsolódva úgy vélte, György Péter könyve egy közíró diagnózisa, keretes munka. Látlelet a kortárs magyar társadalom veszteseiről, akik a múltba menekülnek, a Trianom-traumát létrehozó Magyarországról. Erre a fajta múltba fordulásra, traumatizálásra három reakció van Magyarországon, és mindezekről ez a könyv beszél Feischmidt Margit szerint. Az egyik reakció az, amelyik létrehozza a múltba visszahelyezett Erdélyt, és működteti az ehhez kapcsolódó identitásipar. A másik tipikus reakció az elfordulóké, akik úgy vélik, ez a nosztalgikus, mítoszt teremtő ország nem a saját Magyarországuk, ezért nem foglalkoznak sem a mítosszal, sem Erdéllyel. A harmadik viszony, amit György Péter azonosít, a némaság, azoknak (a többségében erdélyi migránsoknak) a reakciója, akik nem találják a hangjukat ebben mitizáló Nagy-Magyarországban. „Megérintett engem ez a könyv” – vonta le a következtetést a társadalomtudós, aki maga is erdélyi származású migránsként telepedett át Magyarországra. Szilágyi Gál Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem média tanszékének oktatójaként szólt hozzá a vitához, György Péter kötetét provokatívnak nevezte, olyan munkának, amely megkérdőjelezi a centrum-periféria viszonyt a magyar kultúra területi megosztásában, és arra mutat rá, hogy ez egy többszólamú és nem hierarchikus kapcsolatrendszer. Az esszékötet fontos felismerése – tette hozzá Szilágyi Gál Mihály –, hogy „nincs életszerű mentális kapcsolata Magyarországnak Erdéllyel, mert ez a kapcsolat vagy mitikus, vagy alulinformált.” György Péter a kötettel kapcsolatban hangsúlyozta, az irodalmi szövegekre való hivatkozás (például a Szabédi életmű beemelése) kockázatos, de azért nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, mert csak így lehet megértetni és közelebb hozni a magyarországi olvasókkal, hogy mi minden történt Erdéllyel, és az Erdélyre való hivatkozással. „Ma egy olyan ideológiai hidat próbálnak meghúzni, ami a Szent Magyarországtól a Szent Magyarországig tart, és közte nem volt semmi”.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)2013. október 31.
Barabási: mindenki lehet a hálózat közepe
Melyik magyar írónktól származik az a gondolat, hogy kicsi a világ? Mennyi a Bacon-számod? Hogy lehet a Google-nek nagy a fitness-e? Miért nincs mindenkinek nagyjából egyenlő számú ismerőse? A hálózatok tudományának erdélyi származású tudósa, Barabási Albert-László kolozsvári előadásán minderre választ kapott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximumát megtöltő közönség.
Barabási Albert-László, a Northeastern Egyetem, a Harvard és a CEU professzora volt az, aki felismerte, hogy a komplex rendszerek megértése a hálózatok megértésén keresztül történhet meg – mondta el felvezetőjében Néda Zoltán, a kolozsvári BBTE fizikatanára, hozzátéve: ma már nyilvánvaló, hogy minden komplex rendszer egy hálózatra épül. Ha megértjük a hálózatokat, akkor biológiai, társadalmi, gazdasági rendszereket tudunk tanulmányozni. Barabási László végigküzdötte magát az összes területen tevékenykedő tudósokkal folytatott vitán, és végül sikerült meggyőznie a tudóstársadalmat arról, hogy ez az új kutatási terület óriási lehetőségeket rejt magában.
Barabásit kitörő taps fogadta a zsúfolásig telt Auditorium Maximumban, ahol a fizika nemzetközileg elismert professzora, a Nobel-díj esélyese azzal kezdte előadását, hogy „meleg van itt” – és azzal a földre dobta a zakóját.
Előadásában az élet különböző területein kialakult hálózatok (például a Facebook létezése óta jól feltérképezhető társadalmi hálózatok és a sejten belüli fehérjék hálózata) közötti meglepő hasonlóságra hívta fel a figyelmet.
A társadalom, a kultúra, az információ fejlődése – semmi nem érthető meg, ha nem értjük azokat a hálózatokat, amelyekre mindez épül. A hálózati gondolkodás ugyanakkor nem tudósoktól származik – állítja Barabási –, hanem egy „kedves kis novellára” vezethető vissza, mégpedig a Karinthy Frigyesére, aki először foglalkozott a kis világ elméletével. Eszerint a Föld minden lakója maximum öt ismerősnyi távolságra van a glóbusz bármilyen más lakójától.
Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek – ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt más egyénen keresztül, kik közül az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel, csupa közvetlen – ismeretség – alapon, mint ahogy mondani szokták: „Kérlek, te ismered X. Y.-t, szólj neki, hogy szóljon Z. V.-nek, aki neki ismerőse...” – írta Karinthy 1929-ben a Láncszemek című novellájában.
Úgy látszik, a magyar elmék valami miatt hajlamosak a hálózati gondolkodásra, az elmélet tudományos megalapozói ugyanis szintén nemzetünk fiai voltak: Rényi Alfréd és Erdős Pál, akik 1960-től kezdve több tanulmányt közöltek ebben a témában, ők alkották meg a véletlen hálók elméletét is, és ők jöttek rá arra, hogy a hálózat megjelenése egy fázisátalakuláson keresztül történik.
A társadalom viszont – annak ellenére, amit első ránézésre képzelnénk róla – nem egy véletlen hálózat. Ha véletlen hálózat lenne, akkor nem léteznének nagyon ismert, népszerű tagjai és olyan tagjai sem, akiket csak kevés ember ismer. „A véletlen hálózat demokratikus” – fogalmazta meg Barabási. Az emberi társadalom viszont nem ilyen: vannak sztárok, befolyásos emberek, milliárdosok, akiket százezrek ismernek, és vannak magányos, elfeledett emberek is.
A társadalomhoz hasonlóan az élet más területein létező hálózatok sem véletlenek. Törvényszerűségek szabályozzák kialakulásukat és működésüket. Nagy csomópontok alakulnak ki bennük, amelyek „szeretnek” más nagy csomópontokhoz kapcsolódni – körülbelül úgy, ahogy a gazdag emberek könnyen még gazdagabbak lesznek kapcsolataik, más gazdag emberekkel való interakcióik révén, a szegények pedig próbálnak a gazdagok csomópontjához kapcsolódni vagy legalább közel kerülni hozzájuk. A világhálón például 10¹² számú oldal van, de a legnagyobb csomópontok (mint amilyen Facebook, a Google stb.) tartják össze a rendszert. Ezeket skálafüggetlen hálózatoknak nevezzük és jellemzően rendkívül életképesek (Barabási terminusával: robosztusak), növekednek, képesek kijavítani a hibákat, pótolni a kieső kötéseket, kapcsolatokat – mindaddig, amíg célzott támadás nem indul a fő gócpontok ellen. A fizikus animációval ábrázolta, miként teremti újra magát egy skálafüggetlen hálózat (ez ugyanúgy lehet egy sejt, a társadalom vagy az internet), amelynek számos kis eleme kiesik, és miként esik darabjaira, ha célzottan a fő csomópontokat „lőjük ki” belőlük.
A nagyvállalatok esetében nem mindig a felső vezetés tagjai jelentik a csomópontokat. Barabási felvázolt egy konkrét esetet, amikor egy cég vezetősége képtelen volt megmagyarázni, miért nem működik a kommunikáció köztük és az alkalmazottak között. Az alkalmazottak meginterjúvolása nyomán felrajzolt hálózati térkép kimutatta, hogy az egyik fő csomópont egy olyan beosztott, aki munkaköre és személyisége folytán minden egyes alkalmazottal állandóan kommunikál – kivéve a vezetőséget. Ha egy munkaközösség vezetői megtalálják az ilyen „csomópontot”, azt nem kirúgni kell, hanem bevonni a kommunikációba, hisz ő garantáltan meg fogja valósítani a közvetítést a vezérkar és a beosztottak között – tanácsolta a hálózatok tudósa.
De mitől lesz a hálózat egyik eleme csomópont, amihez aztán egyre több és több más elem kapcsolódik, míg mások a perifériára szorulnak? Hogy tudott betörni a Google és a Facebook a már évtizedek óta működő világhálóra és rövid idő alatt maga köré csoportosítani más oldalak százmillióit?
Barabási „fitness”-nek nevezi ezt a képességet. „A fitness az a tulajdonság, amitől egy ember esetében például el akarod kérni a telefonszámát és a jövőben is szeretnél vele találkozni” – magyarázta. Egyszóval: vonzerő. A hálózatok tehát attól nem demokratikusak, nem véletlenszerűek, hogy egyes elemeinek nagy a fitnesse, más elemeinek kicsi.
Az Egyesült Államokban a kilencvenes években kezdődött el egy játék, amelyben a Kevin Bacon-számot számolják ki. A játékban azt nézik meg, hogy az adott személy játszott-e közös filmben Bacon-nel, ha igen, akkor Bacon-száma 1. Ha nem szerepeltek ugyan egy filmben, de a vizsgált személy olyan színésszel forgatott közös filmet, aki már játszott Kevin Bacon-nel, akkor Bacon-száma 2 lesz. Ilyen módon Tom Cruise 1, Marylin Monroe 2, Charlie Chaplin pedig 3 lépésre van Kevin Bacontól, ami azért meglepő, mert ez utóbbiak esetében nem kortárs színészekről van szó. Maga Barabási Albert-László Bacon-száma 1, ugyanis együtt szerepel az amerikai színésszel egy hálózatelméletről szóló dokumentumfilmben.
Ennek a játéknak is magyar származású az „őse”: évtizedekkel korábban ugyanis már a matematikusok körében divat volt az Erdős-játék, ami abból állt, hogy ha valaki írt Erdős Pállal közösen egy cikket, akkor annak az Erdős-száma 1 volt. Ha olyan személlyel publikált közösen cikket, akinek az Erdős-száma 1 volt, akkor ennek a személynek az Erdős-száma 2 lett stb. „Nagy bánatom, hogy míg a Bacon- számom 1, addig az Erdős-számom csak 3” – jegyezte meg a fizikus.
Most már Erdős-Bacon szám is létezik, ami valakinek az Erdős-száma összeadva a Bacon-számával – ez azt adja meg, hogy az illető mennyire mozog otthonosan a médiában és a tudományban egyszerre.
Miért pont Kevin Bacon? Igazából nincs válasz. „Lényegében ezt a játékot bárkivel lehetne játszani. A hálózat lényege, hogy mindenki mindenkihez közel van. Sok szempontból mindenki lehet a hálózat közepe” – zárta előadását a világhírű fizikus.
T. Koós Imola
Maszol.ro 2014. szeptember 8.
Iskolanap a pécskai magyar iskolában
Virágtánc és bűvészmutatvány
Immár hagyománnyá vált, hogy a pécskai 2-es Számú Általános Iskola megrendezi szeptemberben az Iskola napját, azt az ünnepséget, amelyik kötetlenebb környezetben hivatott bemutatni az iskolát, a pedagógusokat és diákokat. A cél, szorosabb kapcsolatot kiépíteni az intézmény és az idejáró diákok szülei között.
Ebben az évben szeptember 7-én Játszd újra! címmel került megrendezésre az Iskola napja, amelyet a román tagozat osztályainak játékokkal és sporttevékenységekkel teletűzdelt programja indított.
Délután ezt az iskola vonzáskörébe tartozó 3-as és 4-es magyar tannyelvű óvodába járó gyermekek évszakokat idéző versei és magyar népi tánca követte, melyet a közönség vastapssal jutalmazott. Ezután tanárok, szülők és diákok részt vettek a szentmisén a római katolikus templomban.
A mise után Bede Bacsilla Eszter, a pécskai 2-es Számú Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédében megköszönte Antal Péternek, Pécska polgármesterének a támogatását, a helyi támogatók segítségét, valamint a gyermekeket felkészítő óvónők, tanítónők, tanárok és az iskola munkaközösségének áldozatos munkáját, melynek eredményeképpen ez a színvonalas előadás létrejöhetett. Elmondta, hogy ez alkalommal az volt a szándékuk, hogy visszahozzák a játékosságot, a gyermeki lelkületet és lendületet az Iskola Napjának eseménysorozatába.
Az ezt követő előadáson az I–IV. osztályosok virágtánca és verses összeállítása ugyancsak nagy sikert aratott, míg a V–VII. osztályosok diákjai bűvészmutatványokkal ámították el a közönséget, majd az őszt és az iskolát idéző versek következtek. A diákelőadás záróakkordjaként, Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című vidám jelenetét adták elő a diákok, elsöprő sikerrel.
Az est vendégfellépői három órán át szórakoztatták a jelenlévőket. A délvidéki Kiss Izabella Zentáról nép- és műdalokat énekelt. A Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport két táncrendet mutatott be a repertoárjából. Miltaller LaliésJuli egy órát zenélt a közben vacsorázó szülőknek és vendégeknek. A programot a makói MetalstorM zenekar zárta, akik a Tóth István-vezette Váll-KerKft. jóvoltából egy óra tízperces kitűnő muzsikával örvendeztették meg a kitartókat.
Az Iskola Napjának legfontosabb eredménye talán az volt, hogy újra szorosabb köteléket és egységet teremtett az oktatási intézmény, diákok és szülők között, mely kapcsolat rendkívül fontos egy olyan közegben, ahol a magyarság, az iskolában tanuló magyar diákok száma mind jobban fogyatkozik, hogy itt, ebben az épületben még sok pécskai ifjú generáció tanulhasson jól, tanulhasson magyarul, s tölthesse meg szívét-lelkét tudással és egész életre szóló élményekkel.
Bölöni Péter, Nagy István, Nyugati Jelen (Arad)2015. január 10.
Oplatka Andrással a gernyeszegi Teleki- kastélyban
Beszélgetés az Erdélyi történet német fordítójával
Oplatka András (Andreas Oplatka) svájci történész, újságíró, műfordító, egyetemi tanár Bánffy Miklós híres trilógiája, az Erdélyi történet német tolmácsolójaként volt a 2014-es marosvécsi emlékrendezvények és a Marosvásárhelyi Forgatag meghívottja augusztus utolsó napjaiban. Alulírott a nemzetközileg is nagy elismerésnek örvendő Neue Zürcher Zeitung egykori jeles munkatársát, a Budapesti Andrássy Egyetem oktatóját, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját a gernyeszegi Teleki-kastélyba is elkísérhette, ahol az örökösök egyike, gróf Teleki Kálmán vezetésével járhatta végig a hányatott sorsú, veszteségei dacára is lenyűgöző barokk épületet, tekinthetett be a magyar arisztokrácia egyik legjelentősebbike, a Teleki család történetébe. Az 1956-tól Svájcban élő vendég számára különösen sokat jelenthetett ez a látogatás, hiszen először találkozhatott a valóságban az általa németre fordított Erdélyi történet (I-III.) egyik fontos, regénybe emelt helyszínével. Ebből kiindulva készült a beszélgetés, amelynek hangfelvételéből szerkesztett formában mutatunk be egy rövidített változatot mai mellékletünkben.
– Melyik énje szólalt meg itt most önben? A történész, az újságíró vagy a műfordító?
– Valószínű, hogy mind a három. Az újságíró szeret utánajárni a dolgoknak, a műfordító, aki Bánffy Miklós Erdélyi történetét fordította, most keresi a nyomokat, a színhelyeket, ahol a regény cselekménye bonyolódik, a történész pedig megpróbálja a történeti hátteret felderíteni, a műből megismert dolgokat ilyen vonatkozásban is elhelyezni. Nem tartozik feltétlenül a műfordítói munkához, de engem nagyon érdekelt, hogy milyen helyszíneken, milyen ihletből keletkezhetett a regény. A személyes élményanyagon túl persze, elvégre az Erdélyi történet tele van leírásokkal is.
– Amiket biztos nem könnyű németre fordítani.
– Főleg a természeti leírásokat nehéz átültetni, de sok mással is így lehet az ember. Bánffy egy tábortűz leírásának is egy egész oldalt szentelt. Igen, egy tüzet is képes volt ilyen hosszasan taglalni. Nagyon nagy szókincs kell ehhez, tolmácsolása izzasztó fordítási feladat.
– Most, hogy itt vagyunk a kastélyban, a helyszínen, ráismert a regényben leírtakra? Ez az épület volt a modell? Esetleg mégsem ez, hanem a marosvécsi vár? Vagy egy másik?
– Nem feltétlenül ez a kastély, de az biztos, hogy a gernyeszegi kastély megtört, pagodaszerű tetősíkokkal szabdalt tetőszerkezete benne van a regényben, és Teleki Kálmán úrral most arról is beszéltünk, hogy a bejárathoz a túloldalról lehetett kocsival jönni. A kastély alatt kocsiút vezetett át a belső udvarba, az érkezők a kastély alatt hajtottak be, és itt, az épület másik felén, a park felőli oldalon szálltak ki. Ez így van a regényben is. Az is benne van, hogy a főhős, aki bálba érkezik a kastélyba, egyedül jön egy konflissal Marosvásárhelyről. Nyilvánvaló, hogy ez az az út, amelyik ide vezet. Ugyanakkor, ha az ember továbbmegy Marosvécsig, rájöhet, hogy az író a Kemény-kastély elemeit is belegyúrta a leírásba. És vannak még olyan elemek a könyvben, amelyek szerintem nincsenek meg sem a marosvécsi kastélyban, sem ebben a történelmi Teleki-hajlékban, de hogy az író honnan vette ezeket, azt még nem tudtam kideríteni. Vécsen már jártam korábban, egyértelmű, hogy az ottani kastély négy bástyája mintául szolgálhatott Bánffy Miklósnak, és a domb is, amin az épület áll. A regénybeli kastélyról a szerző azt írja, hogy feltehetőleg egy római castellum alapjaira épült, s ez megfelel a marosvécsi realitásnak.
– Amikor a műfordító egy ilyen nagy feladatba belevág, fontos, hogy legyen előzetes helyismerete?
– Nem okvetlenül szükséges, de nem árt. Az én esetemben ez úgy volt, hogy a regényt már olvastam a 70-es, 80-as években, amikor még csak antikváriumokban lehetett megszerezni. A 90-es évektől Magyarországon, a kétezresektől külföldön is kezdett sikere lenni, majd aránylag későn, 2008-ban vagy 2009-ben egy bécsi kiadó megkérdezett, ismerem-e a könyvet. Mondtam, hogy igen. Erre kértek egy lektori jelentést róla, mert meg akarták jelentetni, és győzködtek, hogy legyek én a fordító. Eléggé nehezen ugyan, de belementem. Fiatalabb koromban sokat fordítottam. Mikszáthot, Jókait, Karinthy Frigyest. Aztán egy ideig nem foglalkoztam ilyesmivel. Bánffyval újra magával ragadt a műfordítás. Erdélyt sokszor bejártam. 1976-ban voltam itt először, és azóta még számtalanszor. A regény fordításánál ez sokat segített.
– Az segítette, hogy történész is?
– Egy bizonyos mértékig igen, mert a regényt erősen átitatja az I. világháború előtti évtized osztrák–magyar, főleg magyar erdélyi történelme, meg az európai történelem általában, a fordító pedig nyelvileg, illetve általánosabb értelemben is biztosabban dolgozik, ha szakmai szempontból, történészi ismeretek birtokában jobban belát a dolgok mögé, és nem csak szó szerint fordít.
– És a mai publicistának, a nyelvileg is sok újdonságot alkalmazó jelen időszak újságírójának milyen volt a találkozása a Bánffy-szöveggel?
– Már 1934-ben, amikor az első kötet megjelent, a regényt méltatva Szerb Antal egy jó kritikában azt írta, hogy a nyelvezete és főleg a mondatépítése különös. Én úgy mondanám, hogy Bánffy elég tudatosan próbált bizonyos erdélyi zamatot adni saját nyelvének. Emiatt a fordítás során az elavult szavak szótárát is használnom kellett, és elég sokat dolgoztam a magyar nyelv értelmező szótárával is. Az is előfordult, hogy fel kellett hívnom kolozsvári jó barátomat, az író Szilágyi Istvánt is, hogy megkérdezzem, egyik vagy másik kifejezés valójában mit jelent. Nemegyszer megtörtént, hogy az volt a válasz: "Öregem, nem tudom, de majd utánanézek."
– A nyelven túllépve, tartalmilag közelítve a regényhez, kíváncsi lennék, hogyan viszonyul a szerző könyv tükrözte világnézetéhez.
– Nyilvánvaló, hogy a regény, illetve az írója egy olyan hatalmas freskót, társadalmi képet fest, amilyet ilyen formában a történelemtudomány, a történetírás nem tud nyújtani. A történelemírás el tudja mondani a kort, meg tudja magyarázni azt, le tud írni eseményeket, jellemezni is képes embereket, összefüggéseket, de a történésznek nem adatik meg az, hogy a kor hangulatát is jellemezze. A Bánffy- regényben ez egy óriási történetírói tett. Paradox, amit most mondok, de a történelemírás egyfajta kiegészítésének tekinthető. Az akkori emberek jellemét, viselkedésmódját, gondolkodását és az egész kor színeit, hangulatát tudja a mai embernek tolmácsolni, hozzá közelebb vinni. A regénynek ez az egyik legnagyobb erénye, értéke. Azt gondolom, noha nincs rá semmilyen közvetlen bizonyítékom, hogy Bánffy Miklóst a Tolsztoj-féle Háború és béke ihlette meg. Valami ahhoz hasonlót akart a maga társadalmáról írni. És annyival volt előnyben a nagy orosz íróval szemben, hogy ő ezt a társadalmat megélte. Tolsztoj már a napóleoni háború utáni generációk tagja volt, csak közvetve ismerte a kort, amiről írt.
– Mit tapasztalt, a német nyelvterületen milyen a könyv, a trilógia fogadtatása?
– Még csak a két első kötetet ismerhetik. A harmadiknak is rég elkészült a fordítása, 2014- ben kellett volna megjelennie, de a kiadó úgy gondolta, jobb, ha egy kicsivel több időt enged a két korábbi könyv befogadására, 2015 tavaszára várható a trilógia utolsó részének a megjelenése. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az eddigi fogadtatás igen pozitív, lelkesnek is mondható. Egy bécsi lap azt írta, mégiscsak felháborító, hogy erre a mesterműre több mint hetven évig kellett várni, ennyi időbe telt, amíg Magyarországról felúszott a Dunán. Persze Németországba is eljutott, jelenleg is megtalálható a könyvesboltokban. Ott is meglepetés, felfedezésszámba ment. Az I. világháború 100. évfordulója pedig újra az érdeklődés előterébe állította azt a kort, felerősítette az Osztrák–Magyar Monarchia iránt amúgy is megnyilatkozó általános nosztalgiát.
– Köztudott, hogy a kortárs magyar irodalom több mai kiválóságát nagyra becsülik, kedvelik a német olvasók, de Bánffy Miklós jóval korábbi időszak kiemelkedő képviselője. Az ő kora is érdekli őket?
– Azt nem tudom, hogy ugyanazok az olvasók érdeklődnek-e mindkét korszak iránt, tény viszont, hogy a kiadók számára az a legfontosabb, kelendő-e a könyv, keresik-e a vásárlók. Irodalomszociológiai felmérések nem nagyon vannak, ilyen adatokkal nem szolgálhatok. De Bánffy Miklós és az Erdélyi történet nyilvánvalóan profitált abból, hogy jelenleg német nyelvterületen Máraitól Esterházy Péterig még mindig emelkedőben van egy bizonyos magyar hullám. És hála istennek elég tartós hullámnak bizonyul. Ez a Bánffy-kötetet is a hátára vette.
– Ön régóta, mondhatni gyermekkorától él Nyugaton, mérvadó lehet a véleménye. Milyen ott most az olvasói kedv? Olvasnak az emberek?
– Igen. Újságot talán sajnos kevesebben, de könyveket igen. Legalábbis vesznek könyvet. Az Erdélyi történet első kötete tavalyelőtt, a második tavaly jelent meg. Vaskos kötetek, 800, illetve 600 oldalasak, az ottaniak számára viszonylag ismeretlen szerző művei egy nem éppen aktuális korról, és mégis, az első kötetből eladtak 6000 példányt, ami jó eredménynek számít. Svájcban a legváratlanabb helyekről kerestek meg emberek, és mondták, hogy olvasták a kötetet. Egyik nap Zürich közelében, ahol egy kis házban lakunk, amikor épp a kerti kaput nyitottam, megállt mellettem egy idős házaspár. Köszöntöttük egymást, ahogy szokás ott vidéken, a férfi pedig, látva a nevemet a postaládán, rám kérdezett, hogy én fordítottam-e a Bánffy-könyvet. Mondtam, igen, de kihez van szerencsém? Kiderült, hogy egy jogász házaspár, nem messze laknak tőlünk. Azóta ismerősök lettünk Bánffy Miklós révén. Mondhatnám tehát, hogy ilyen szempontból is előnyös volt számomra ez a nem könnyű műfordítói kihívás, de persze nem lehet ezt ilyesmikre leszűkíteni. Ez a munka és a Bánffyval ekképpen létrejött találkozás, illetve közelebbi kapcsolat sok egyébbel is gazdagított. Nyilván nem anyagiakra gondolok.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 2.
Versek a világot jelentő deszkákon
Összesen három előadással készül a magyar költészet napjára a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mindhárom a vers mai világban való létét értelmezi – jelentette be Visky András, a színház művészeti vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Hozzáfűzte: a kolozsvári középiskolás diákokat is bevonják az előadásokba. A fűnyírógép (ODAKINT) című zenés-verses előadásban a diákok azokat a verseket mondhatják el, amelyeket ők maguk választottak erre az alkalomra, a színház pedig ehhez helyszínt és technikai hátteret, fényeket, aláfestő zenét biztosít, illetve megzenésített verseket „ad hozzá”.
Versszelfik az ünnepre
Visky András elmondta: arra is megkérték az önkéntes alapon jelentkező diákokat, hogy készítsenek „versszelfiket”, azaz olyan, mozgóképsorokat, amelyek mai, hétköznapi környezetbe helyezik a kiválasztott verset, ezeket levetítik az előadás ideje alatt. A színház stúdiótermében megtartott produkcióra két alakalommal: április 4-én szombaton és 10-én pénteken kerül sor.
A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött – hangsúlyozta Visky András. Hozzáfűzte, noha csak két előadást terveznek, reméli, hogy a közönség kiköveteli magának a további előadásokat. Azt szeretnék, ha minden évben be tudnák vonni a diákokat valamelyik produkciójukba.
Ugyanakkor bejelentette: április 11-én, szombaton kerül sor a Villanyborotvám (ODABENT) című stúdiótermi előadásra, amelyben a klasszikus verseket kortárs zeneszerzők megzenésítésében hallgathatják meg a nézők.
József Attila, Weöres Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Tandori Dezső verseinek Ligeti György, Kurtág György, Selmeczi György, Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente és Orbán György által megzenésített változatait énekli el Sámson Melinda, akit két másik fiatal zenész, Béres Melinda és Horváth Edit kísér hegedűn és zongorán.
Ady-est Csíkban és Kolozsváron is
A Csíki Játékszín április 11-én, szombaton két eseménnyel ünnepli a magyar költészet napját. Délelőtt 11 órakor Tizenegy címmel versnapi városköszöntő hangzik el a Csíki Játékszín lépcsőin. Az idei versösszeállításban magyar költők ars poeticái szerepelnek. Szabó Enikő színművész tizenegy költő művét válogatta erre az alkalomra, amit a társulat tolmácsolásában hallgathatnak meg a csíkszeredaiak.
József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Orbán János Dénes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Weöres Sándor művei kerültek be az idei összeállításba. Szabó Enikő Budapesten lép fel a költészet napján, a tizedik Versünnep Fesztivál döntőjébe általa megzenésített versekkel jutott tovább. A döntő a Nemzeti Színházban kerül megrendezésre.
A csíki moziban 19 órakor Bogdán Zsolt Ady-estjét látja vendégül a Csíki Játékszín. A „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című pódiumműsor a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója. Az előadás szereplője Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmárnémeti társulat örökös tagja. Az előadásra 15 lejes áron válthatók belépők.
Bogdán Zsolt Ady-estjét másnap, április 12-én a kolozsvári közönség tekintheti meg újra este 8 órai kezdettel a stúdióteremben.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)